民話『塩』
Népmese "Só"
本文
原文と和訳は行単位の対応を持たないので、対訳表にはせず、原文のかたまり → 和訳のかたまりの順に縦積みにしています。
A só
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg király, s annak három szépséges leánya. Az öreg király szerette volna férjhez adni a leányait, mielőtt még meghal, csak azt nem tudta eldönteni, hogy melyiknek adja három országa közül a legszebbiket. Azt gondolta magában, annak adja, amelyik őt a legjobban szereti. Meg is kérdezte őket. A legnagyobbik azt felelte:
– Én úgy szeretem édesapámat, mint a galamb a tiszta búzát.
– Hát te, gyermekem?
– Én úgy szeretem, mint forró nyárban a szellőt.
– Hát te, leányom?
– Úgy szeretem édesapámat, mint az emberek a sót.
– Hogyan?! Mint a sót?! Te háládatlan! Ezért neveltelek?! Ezért szerettelek?! Takarodj a házamból! Pusztulj a szemem elől!
Hiába magyarázta a leány, hogy így meg úgy szeretik az emberek a sót, könyörgött, esdekelt, de az apja elkergette.
Szegény leány ment, mendegélt bánatosan, addig ment, míg egy rengeteg erdőbe nem ért. Ott aztán rátalált egy nagy-nagy, odvas fára. Ott húzta meg magát. Az erdőben epret szedett, mogyorót, málnát, azon éldegélt.
Egyszer arra vetődött éppen a szomszéd királyfi. Vadászott. Amint üldözte a vadat, egyszer csak megpillantotta a királykisasszonyt. De az is meglátta őt, s bemenekült az odújába.
Ment a királyfi, rá is akadt az odúra, bekiáltott:
–Ki van ott?
De a királykisasszony nem szólt egy szót sem.
–Ki van ott? Szólaljon meg! Szólaljon meg, mert lövök!
Erre aztán a királykisasszony ijedtében előbújt. Olyan szépséges volt, keservesen sírt, a királyfinak úgy megtetszett, hogy menten magához ölelte. Aztán szépen felültette a nyergébe és hazavitte a palotájába.
Nagy lakodalmat csaptak, még a kutyák is húslevest ettek. Aztán boldogan éltek, mint két galamb.
Telt-múlt az idő. Az ifjú király egyszer megkérdezte:
–Miért is kergetett el tégedaz apád?
–Azért, mert azt mondtam neki, hogy úgy szeretem, mint az emberek a sót.
–Azért?
No, gondolt egy nagyot az ifjú király, s levelet küldött az öreg királynak. Jöjjön el hozzá vendégségbe.
Jött is másnap az öreg király aranyos hintóján. Az ifjú király mindjárt a legszebbik szobájába vezette és asztalhoz ültette. Hozták a levest, de sótlan volt. A húsnak se volt semmi íze. Hiába volt a sok finom falat, a király éhesen maradt. Egy ideig nem szólt, de aztán nem állhatta meg szó nélkül.
–Milyen szakácsod van neked, fiam, hogy mindent só nélkül főz?
–Úgy hallottam, hogy kigyelmed nem szereti a sót.
–Kitől hallottad?
–A kigyelmed leányától.
De már ott is volt a király leánya. A király örömében sírva fakadt. Aztán egymás nyakába borultak. A király a legkisebbik leányának adta a legszebb országát. Boldogan élnek még ma is, ha meg nem haltak.
昔々、年老いた王と彼の3人の美しい娘がいました。 老王は死ぬ前に娘たちを結婚させたいと考えていましたが、3つの国の中で最も美しい国を誰に与えるか決めることができませんでした。 彼はそれを自分を最も愛している娘に贈ろうと思いました。 彼は彼女らに尋ねました。 彼らの長女はこう答えました。
「鳩がきれいな小麦を愛するように、私は父を愛しています。」
「それで、私の子よ、君は?」
「暑い夏に吹くそよ風を愛するように、愛しています。」
「それで、娘よ、あなたは?」
「人々が塩を愛するように、私は父を愛しています。」
「なんだって? 塩みたいに?! 恩知らずだ! 私があなたを育てたのにか? 私はあなたを愛したのにか? 家から出て行け! 目の前から失せろ!」
その娘は人々が塩を好むのはこういうことだと説明し、懇願し、許しを請うたものの、父親は少女を追い払いました。
可哀想な少女は悲しみの中、放浪し、ある広大な森に辿り着きました。 そこで彼女は大きな大きな野生の木を見つけました。 彼女はそこにとどまりました。 彼女は森の中でイチゴ、ヘーゼルナッツ、ラズベリーを摘み、それを食べて暮らしていました。
ある時、隣国の王子がそれにひょっこり現れました。 彼は狩猟をしていました。 獲物を追いかけていると、突然お姫様が目に入りました。 しかし、それは彼を見て、くぼみに逃げ込みました。
王子は行き、またくぼみを見つけ、叫びました。
-誰がいるか?
しかし姫は何も言いませんでした。
-誰がいるか? 声を上げて! 声出して、でないと撃つぞ!
これを聞いて、王女は恐れながら(くぼみから)はい出ました。 彼女はとても美しく、激しく泣き、王子は彼女をとても気に入ったので、すぐに彼女を抱きしめました。 それから彼はきちんと(馬の)鞍に乗せて宮殿へ連れて帰りました。
彼らは盛大な結婚式を開き、犬さえも肉のスープを食べました。 それから彼らは二羽の鳩のように幸せに暮らしました。
時が経ったある時 若い王はこう尋ねました。
「なぜお父さんはあなたを追い出したのですか?」
「人々が塩が好きなように、私も(父のことが)好きって言ったから」
「それが理由で?」
さて、若い王はよく考えて、老王に手紙を送りました。 宴会に来てください、と。
次の日、彼は年老いた王様の黄金の馬車に乗ってやって来ました。 若い王はすぐに彼を最も美しい部屋に案内し、テーブルに座らせました。 スープを持ってきてくれましたが、塩は入っていませんでした。 肉にも味がありませんでした。 きめ細やかな食べ物が無駄にあったにも関わらず、王様はお腹が空いたままでした。 彼はしばらく何も話しませんでしたが、その後、何も言わずにはいられなくなりました。
「少年よ、塩を使わずにあらゆるものを調理するどんな料理人がいるのだ?」
「陛下は塩が苦手だと聞きました」
「誰から聞いたんだ?」
「陛下の娘からです。」
しかし、王の娘はもうそこにいました。 王様は喜びのあまりわっと泣き出しました。 それから彼らはお互いに抱き着きました。 王は末娘に自分の最も美しい国を与えました。 彼らは、死んではおらず、今日でも幸せに過ごしています。